Mi a bűnbánat?!? Sima győzelemre számítottam, de persze van 2-3 csapat, akik ellen hagyományosan nehezen megy. Az egyik a Detroit. Még az is oké, hogy nehezen megy, de mi a lónak a f@asza történt? Hazai pályán?!? Egy harmadra való kapuralövésünk volt egész meccsen, a korongszerzésünk szánalmas, az első sorunk szánalmas, az egész kutyaütő társaság szá-nal-mas! A Chychrun vs Fox bunyó is csak egy lagymatag lötyögésnek tűnt a harmadik harmadban, még a csecsemők sem ébredtek fel rá a kispad mögött ásítozó anyukák karjaiban. Ideje felrázni a csapatot, mert önveszélyesek vagyunk...
A szezon utolsó mérkőzésén sikerült legyőzni Johnesz GM csapatát. Ahhoz képest, hogy idegenben voltunk, sikerült végéig diktálni az iramot, a Toronto csak futott az eredmény után. Sokkal többet lőttünk kapura, leütköztük őket 31 vs 19-re, és a korongért is nagyobb lelkesedéssel kapartunk. Brandon Saad lőtt nekünk egy gólt. Tárgyaltunk a cseréjéről, de sajnos nem sikerült megszerezni, pedig el tudnám képzelni az első sorban Neal-el párban... Na mindegy. Különben Neal visszatért, 2+1-el jelezte, meg négy ütközéssel és négy szerzett koronggal. És meglett az idei 25. találata. Filip Forsberg is 2+1, Karlsson 0+2, szóval az első sor hozta a kötelezőt.
Mivel nem bírom nézni, ha a Wild topic fölött van más csapatok topicja, ezért jöjjön egy kis
Alapszakasz értékelés
A csapat teljesítményével maradéktalanul elégedett vagyok. Nagyon szoros mezőnyben sikerült megnyerni az alapszakaszt. Annyiban szerencsénk is volt, hogy a sérülések csak az utolsó 20-25 meccsen ütöttek be, akkor mondjuk csőstül jött az áldás.
Kapusok
Bobrovsky 72 meccsen 90.22%-os védési hatékonysággal és 2.24-es GAA-val remekelt.
Poulin 10 meccsen 93.25%-al és 1.1GAA-val brillírozott. Természetesen ő kapta a könnyű mérkőzéseket, de pont azt vártuk tőle, hogy azokat hozza.
Legtöbb pont
Henrik Samuelsson végzett a házi pontlista élén 38+26=64 ponttal, mindezt 80 meccsen. Ez az egész ligában a 15. helyre volt elegendő.
William Karlsson 26+34=60 pontot gyűjtött.
Filip Forsberg 27+31=58 pontot szorgoskodott össze mindössze 70 mérkőzésen.
Legtöbb gól
Itt is Samuelsson volt a legjobb 38 találattal, ezzel liga 5. lett.
Forsberg jócskán lemaradva 27 góllal a második.
A harmadik helyen ketten osztoznak: Karlsson és Jason Millen is egyaránt 26-26 góllal.
Legtöbb gólpassz
Az első helyen Jakob Chychrun, az első sor hátvédje tanyázik 36 asziszttal.
A második Karlsson 34-gyel.
A harmadik ismét egy védő, Aaron Ekblad 33 gólpasszal.
+/-
Karlsson +40-nel liga második.
Forsberg +38-cal liga harmadik.
Chychrun +37-tel liga ötödik.
Érdemes még megemlíteni
természetesen James Neal-t. 63 meccsen 25+23=48 pontot szedett össze, +32-vel a negyedik legjobb a csapatban, 195-öt ütközött és 210-et lőtt kapura.
Meg Tabanov-ot is. 32 meccsen 15+13=28, +12. Nála jobb beugróst keresve sem találhatnék.
A Playoff-ot a Blues ellen kezdjük. Nem számítok könnyű párharcra, de azért bízom benne, hogy sikerül elkalapálni Johnesz mester legényeit.
Comments
Mi a bűnbánat?!? Sima győzelemre számítottam, de persze van 2-3 csapat, akik ellen hagyományosan nehezen megy. Az egyik a Detroit. Még az is oké, hogy nehezen megy, de mi a lónak a f@asza történt? Hazai pályán?!? Egy harmadra való kapuralövésünk volt egész meccsen, a korongszerzésünk szánalmas, az első sorunk szánalmas, az egész kutyaütő társaság szá-nal-mas! A Chychrun vs Fox bunyó is csak egy lagymatag lötyögésnek tűnt a harmadik harmadban, még a csecsemők sem ébredtek fel rá a kispad mögött ásítozó anyukák karjaiban.
Ideje felrázni a csapatot, mert önveszélyesek vagyunk...
A szezon utolsó mérkőzésén sikerült legyőzni Johnesz GM csapatát. Ahhoz képest, hogy idegenben voltunk, sikerült végéig diktálni az iramot, a Toronto csak futott az eredmény után. Sokkal többet lőttünk kapura, leütköztük őket 31 vs 19-re, és a korongért is nagyobb lelkesedéssel kapartunk.
Brandon Saad lőtt nekünk egy gólt. Tárgyaltunk a cseréjéről, de sajnos nem sikerült megszerezni, pedig el tudnám képzelni az első sorban Neal-el párban... Na mindegy.
Különben Neal visszatért, 2+1-el jelezte, meg négy ütközéssel és négy szerzett koronggal. És meglett az idei 25. találata.
Filip Forsberg is 2+1, Karlsson 0+2, szóval az első sor hozta a kötelezőt.
Alapszakasz értékelés
Kapusok