Na jön az újabb hónap. Kezdünk három hazai meccsel, majd jön 5 idegenbeli, utána megint három hazai, és végül Edmontonban zárjuk a naptári évet. Ez most egy kiegyensúlyozott hónap, a hosszú idegenbeli túrán meg megmutathatjuk, hogy nem csak otthon tudunk jó eredményeket hozni.
Na ezt rendesen odapakoltuk, nagyon nem is lehet mit írni a meccsről. Az előző 8 mérkőzés kifejezetten pozitív összképe után most lejátszottak minket a pályáról (14-33 lövésarány...), 4-szer voltunk hátrányban és csak 1-szer előnyben, szóval semmi nem ment. Ilyennek is kell lenni.
Napi statok:
Mint említettük, 4-szer voltunk hátrányban, és 1 gólt kaptunk is ebből (50/61 a szezonban). Maga a négy hátrány sok, az elmúlt meccseken nem voltunk ehhez hozzászokva. Cserébe összesen 1 PP lehetőségünk volt, azt se használtuk ki (17/81).
Nem Gibsonon múlt, hozta a 90%-ot, még egy kicsit többet is (30/33).
Mezőnyben teljesen csődöt mondtunk. Az említett lövésarány mellett McDavid és Dahlin 5-5 meccses pontszerző sorozata is megszakadt, itt most kollektíven nem mentünk ki a jégre.
Itt a válasz a vasárnapi 0-3-ra, ezúttal mi húztuk le a rolót. Nem volt annyira sima meccs (33-21 lövésarány), de ezúttal nem voltunk olyan balfaszok a kapu előtt. Emlékeztetnem kellett magamat a sim egyik fontos tulajdonságára, ezt mondjuk korábban is megtehettem volna, de meg is lett az eredménye.
Napi statok:
PP 0/3, nem tudunk elmozdulni a 20% környékéről (17/84). Cserébe a PK megint egyszer került jégre, azt ki is védekeztük (51/62).
Gibson 21 lövéses SO, ráadásul gólpasszt is adott, itt most kérdés se lehetett, hogy megérdemli a 1st star titulust.
McDavid egy meccsnyi rövidzárlat után azért visszatért oda, ahol abbahagyta. Gól+gólpassz, ezzel lett 2nd star. 10. találata volt ez a szezonban, összességében 24 pontnál jár.
Dellandrea 0+2-vel emelkedett még ki a többiek közül. A GWG ezúttal Dahliné, ő kapta a 3rd star titulust.
Három meccs alatt 3 pont - a liga legjobb támadójátékával mi sem bírtunk, de az egy pont legalább megvan. Kiegyenlített meccs volt, egyenlő erőknél azért jobban játszottunk egy fokkal (32-18 lövésarány ide), viszont a gólokat ők lőtték. A speciális egységek húztak ki minket a szarból meg a gyenge lövéshatékonyságból.
Napi statok:
PP 1/1 volt egy lövésből, ezzel nem sokat szaroztunk (18/85). A PK átlagos mennyiségűt volt a pályán, de mindhárom hátrányt kivédekeztük, az rendben van (54/65).
Gibsonnak ma nem ment, de tragikus se volt (22/25) - kicsit kellett volna talán több, de a csatárokról ugyanez elmondható.
Draisaitl 10. gólja is megvan a szezonban, gratulálunk. McDavid 15. gólpassz, 25. pont, továbbra is egyértelmű vezér.
Dellandrea újabb gólpassz - ezzel meg 6 ütközéssel 1st star is lett.
A két Tkachuk neve mellé is pont került, Matthew lett a 2nd star a PP góljával. Egy kicsit leálltak az utóbbi időben a termeléssel, cserébe a liga két legjobb +/- mutatója az övék (Brady +19, Matthew +17).
Megint egy 4-0-s győzelem, ezúttal hatalmas fölényben (5-33 lövésarány). Nagyon sima mérkőzés volt, de a Preds idén még tankol, ezt a meccset sem szabad túlértékelni.
Napi statok:
PP nagyot ment, 2/3 (20/88 a szezonban), ráadásul mindhárom előnyünk az első harmadban volt - gyorsan elrendeztük a meccset. PK csak kétszer volt jégen, mindkettőt kivédekeztük, és összesen 1 lövésen tartottuk az ellent (56/67).
Dellandrea jó streakje tovább tart, ezúttal övé a GWG - 3rd star elismerést kapott érte.
McDavid formája sem romlik, ma 1+1-gyel járult hozzá a sikerhez, ezért megkapta a 2nd star titulust.
M. Tkachuknak volt még jó meccse, 2 góljával ő lett a 1st star. 11 gólnál tart, beérte a házi ranglistán McDavidet az első helyen.
Dahlin 0+2, ezzel 13 gólpassza van már idén - csak McDavid jobb nála a csapatból.
Obukov harmadik meccse az idényben, harmadik győzelme, második SO-ja - igaz, ehhez most mindössze 5 lövést kellett hárítania.
⭐⭐⭐: Matthew Tkachuk (20) ⭐⭐: Connor McDavid (23) ⭐: Ty Dellandrea (6)
3-1-re nyertünk a Canes ellen, ezúttal egy szorosabb mérkőzésen (19-28 lövésarány), de összességében most is megérdemelten.
Napi statok:
Se a PP (0/1, 20/89 a szezonban), se a PK (0/1, 57/68 a szezonban) nem játszott főszerepet ezen a találkozón. Ettől még voltak kiállítások szép számmal, de leginkább párban mentek ki az emberek.
Stevens háromszor is verekedett, mindhármat megnyerte (ahogy Brady Tkachuk is győzött Adam ellen), de ez hárommeccses eltiltást ért egyik legjobb védőnknek. Nem örülünk, de ez van, azzal meg számolni kell, hogy ez néha kijön Stevensből.
Gibson visszaállt a kapuba, 18/19-et hozott, nagyon kellett ő is ahhoz, hogy ez ne legyen szorosabb.
Crosby 7 meccs után szerzett gólt - nagyon megállt az utóbbi időben, ma az utolsó találatunk volt az övé.
Dellandrea 4 mérkőzéses pont streaken, ma is ő lett a 3rd star.
McDavid egy állat, 1+1 ma is, ezzel 29 pontos az idényben, megkapta a 2nd star státuszt.
A 1st star ezúttal a GWG-et és szintén 1+1-et jegyző Dahlin lett, aki ugyancsak bombaformában van, 20 pontjával pedig holtversenyes első a ligában a védők között.
Ezeket a meccseket nem szeretem, nem érzem rajtuk a realitást. 3-0-ra ellépünk 16 perc alatt (ez se túl reális), aztán meg kiszívunk 5-3-ra úgy, hogy az utolsó gól még csak nem is EN... Ez így ettől a kerettől vicces, de tudjuk, hogy van ilyen (ráadásul kelet meg a liga élén is álltunk, ilyenkor automatikusan bekapcsol a szopatómotor). A Rangers ellen amúgy se megy, pedig próbáltunk már többféle taktikát is.
Napi statok:
A speciális egységek közül ma a PP egyértelműen jobb volt (1/4, 21/93 a szezonban). A PK volt az egyik oka a vereségünknek, miután 5 hátrányból 2 gólt is kaptunk (60/73).
A másik ok Gibson volt, aki 26 perc alatt kapott 5-öt... (18/23)
McDavid ezúttal csendes volt, Dellandrea 4 meccses pontsorozata is megszakadt. Dahlin viszont az újabb 1+1-gyel 22 pontos már, és egyedül vezeti a védők listáját.
Haha, majdnem sikerült ugyanazt előadni. Most 8 és fél perc alatt küldtük a padra Simpsont, de természetesen 4-0-ról 4-3-ra visszaengedtük őket. Szerencsére Draisaitl ezúttal lezárta a meccset, de ez se volt egyszerű menet, pedig a Colorado még csak a fejlesztő fázisában van.
Napi statok:
PP megint jól ment, ezúttal 2 előnyből használtunk ki 1-et, ezzel az egységgel most hosszú ideje nincs probléma (22/95).
A PK jól zárt, három előnyből egyetlen egyszer sem tudott betalálni az Avs (63/76).
Gibson az utóbbi két meccsen nem védett jól, most is 16/19 volt. Ez ezúttal belefért, de talán előtte sem takarítanak elég hatékonyan a korai nagy előnyök megszerzése után.
Draisaitl 2 gól, közte a GWG. Ez most olyan volt, mint amilyen teljesítményt az előző idényben hozott - így is csak 3rd star lett.
Bergeron 1+2, főszerepet játszott, főleg az első 8 percben - ő lett a 1st star.
Moore 0+3, az nagyon rendben van, főleg hogy beugró védőről van szó Stevens eltiltása miatt. Sztárpontot nem kapott így se, mert a 2nd star a túloldalon 2+1-gyel záró Hemmila lett.
McDavid ezúttal egy gól, Dahlin viszont most is 2 pont, 0+2.
Meglepően simán győztünk egy másik div.első, a Tampa ellen, ez most nagyon rendben volt. A baszott sok kiállítás elvitte a meccset egy nem szokványos irányba (6-6 PP, 14-14 lövés emberelőnyben), de a fennmaradó percek is teljesen kiegyenlítettek voltak (13-13 lövés egyenlő létszámnál), csak ezúttal mi lőttük a gólokat, ezzel az utóbbi időben kevés gondunk van szerencsére. Az elmúlt három meccsen 3-0, 4-0 és 4-0 is volt az állás nekünk, az utolsó kettőt sikerült is behúzni.
Napi statok:
Crosby mesterhármas - McDavid után ő a másik idén, akinek sikerült ezt összehozni. 14 gólja van már, 27 ponttal pedig második a házi kanadai listán McDavid mögött (14+13). Volt egy egészen pocsék sorozata, de mióta új sorba került, összeszedte magát. Más kérdés, hogy a mai hat-trickje is csak 2nd star titulust ért.
Gibson lett a 1st star egy 27/27-es SO-val. Nem mondjuk, hogy érdemtelenül választották a mérkőzés emberének - az elmúlt két meccsen nagyon bealudt a nagy előnyök után, most végig koncentrált, nagy szerepe volt ebben a sikerben.
Draisaitl is egyértelmű életjeleket mutat, ma 1+1-gyel zárt, és övé volt a GWG - ezzel 3rd star lett. 34 meccsen 25 pontja van (13+12), ami nem a tavalyi termelési ráta, de mivel nagyon sok a jó csatárunk, így ez nem is annyira meglepő, így is harmadik a házi kanadai listán.
Dahlin és McDavid sem szerzett pontot, M. Tkachuk viszont két PP gólpasszal jelentkezett Crosby első két góljánál. Dellandrea két pont nélküli mérkőzés után újabb assziszt, ahogy Wayne, Staal, Bergeron és B. Tkachuk is.
PP 2/6, nagyon rendben van, közel 24%-ot hozunk ezzel a szezonban (24/101).
PK 6/6, az elmúlt két meccsen ezek az egységek is feljebb léptek (69/85).
⭐⭐⭐: John Gibson (15) ⭐⭐: Sidney Crosby (11) ⭐: Leon Draisaitl (9)
Nem volt gond a Sabres ellen sem (34-9 lövés), bár egy kicsit a végére hagytuk a meccs végleges eldöntését - azért 4-1-nél nem kell elkezdeni magyarázkodni. Kötelező volt ez egy tankoló csapat ellen, de szerencsére hoztuk is.
Napi statok:
A PP ezúttal kevésbé volt hatékony (6 emberelőnyből összesen 8 lövés jött), de egyszer így is sikerült betalálni (25/107).
PK nem került pályára, ezeket a meccseket szeretjük nagyon.
Obukov 8/9, még mindig nagyon megbízható - ezeken a mérkőzéseken.
Bergeron 1+1, közte a GWG. Az idény végén visszavonuló legendánk idei 10. gólja és 10. gólpassza is ezen a mérkőzésen született, nem meglepő módon 1st star lett - három meccsen belül másodjára.
Crosby volt a másik 1+1-es, 15. gólját szerezte a szezonban, megkapta a 2nd star titulust.
Az első gólunkat jegyző Vojtek lett a 3rd star.
A pontkirályaink közül McDavid gól, Dahlin gólpassz.
Ezt erőteljesen elbasztam. Bennmaradt egy támadóbb taktika, ami természetesen vissza is ütött, hülyeség volt. A 48. percben fél perc alatt kaptunk kettőt, onnan nem volt visszaút.
Napi statok:
PP nem sokszor jutott szóhoz, de 2-ből 1 előnyt így is kihasználtunk (26/109).
PK nem volt a pályán, sose baj.
McDavid 15. gólját ütötte, ennek tudunk örülni.
Sutter 10 meccs után szerzett pontot, rögtön kettőt is. Staal 12 meccses góltalanságnak vetett véget. Wayne viszont 4, Crosby pedig 5 meccses pontszerző sorozatot hagyott veszni ezen a találkozón.
Gibson 25/29, de ezt most nem nagyon lehet a szemére vetni.
Ez megint az én hülyeségem lett volna, mert nem állítottam sort, maradt bent ugyanaz, ami volt, ami láthatóan nem működik jobb csapatok ellen. Viszont azért a sim megint rendezett egy kis butáskodást, a Montreal ellen már nem először. Szóval 2-0 ide, harmadik harmad leolvadás, de az 57. percben még vezetünk, a 60-ban megint nekünk kell egyenlítenünk a kapuslehozatallal együtt, hogy legalább az egy pont meglegyen... SO-ban kaptunk ki, de nem maradtunk üres kézzel, ez van.
Napi statok:
PP még mindig megy, ez most háromból egy előny kihasználását jelentette (27/112).
PK megint nem került pályára, de ez zsinórban három meccsen összesen 3 pontot hozott - ez kevés.
Mindkét Tkachuk betalált, amire nem tudom, mikor volt utoljára példa. Az első gólt szerző Matthews 3rd star lett, a második találatunkat jegyző Dellandrea 2nd, a harmadik harmadban két gólt szóró Sirota pedig a 1st.
Gibson 13/16, az nem jó. Fasz taktika is volt beállítva, meg neki nem igazán megy a Montreal ellen idén.
Volt sorállítás, probléma megoldva. Subban 5 perces kiállítását két góllal is büntettük, aztán két másodperccel a második harmad vége előtt végleg eldöntöttük a meccset. Ez most sima volt (16-32 lövésarány), főleg a PP-nek köszönhetően (0-15 lövés), de két vereség után jól zártuk a naptári évet.
Napi statok:
PP 2/5, bár lényegében egy előnyt használtunk ki kétszer (29/117), ezzel a résszel mostanában nagyon kevés gondunk van.
PK 0/0, ez volt sorozatban a negyedik meccsünk, hogy nem kerültünk emberhátrányba (69/85).
Gibson 15/16, ez nagyon rendben van, nyilván a jobb taktika sokat segít neki is.
M. Tkachuk 10. gólpasszát jegyezte a szezonban (meg aztán a 11-et is), ezzel 2nd star lett. A tesó is 0+2-t hozott egyébként.
Wayne 2 gól, övé a GWG, meg a 1st star jelölés is.
Sutter 12 mérkőzés után talált be, Sanheim 14 meccs után jegyzett pontot - előbbi lett a 3rd star.
⭐⭐⭐: Bruce Wayne (12) ⭐⭐: Matthew Tkachuk (23) ⭐: Brandon Sutter (13)
Összességében jó teljesítménnyel zártuk a naptári évet, a hat idegenbeli találkozón például 5-1-0-t repesztettünk. A Devils elleni teljes no-show volt érthetetlen kicsit, utána a Wings és az általam elbaszott Habs meccsből is hoztunk 1-1 pontot, a Carolina elleni zakó szintén az én saram volt az elbaszott taktikával, a Rangers ellen meg egész egyszerűen nem megy.
A múlthavi 9-2-2 után most egy 7-3-2 jött össze 16 pontért - 1-gyel kevesebb meccsből ez rendben van. A Montreal ránk mászott, három pontot hoztak rajtunk, de a divíziót így is vezetjük 52 egységgel a Canadiens (51) és a Maple Leafs (49) előtt. A főcsoportban a Rangers áll előttünk jelenleg (53), nyugaton pedig még három együttes rendelkezik 54-55 ponttal, de nagy gond azért nincs a kisebb visszaesés ellenére sem. A Pittsburgh nagyot ment decemberben, így már nem ők a kilencedikek, hanem a Winnipeg-Florida duó 42-42 ponttal. Az Ottawa (40), az Isles (39) és a Carolina (39) vannak még lőtávolon belül a PO-ra, de a múlthavi 7 pont 10-re nőtt - ennyire vagyunk jelenleg a rájátszást már nem jelentő 9. pozíciótól keleten.
A góllövés nagyon megy: 38, illetve 42 találat után most 39 gólt jött össze - eggyel kevesebb mérkőzés alatt, mint ami novemberben volt. 119 góllal vezetjük keletet, és nyugaton is már csak ketten jobbak nálunk, a Wings (125) és az Oilers (124). A Carolina és a Montreal elleni elkúrt taktika ellenére 29 és 25 gól után most csak 24-et kaptunk, ezzel miénk a legjobb védelem a ligában (78) - mögöttünk 1-1 góllal a Flyers és a Sharks (79), 90 alatt pedig összesen további két együttes található, a Wild és a Kings (86-86). 119-78-as gólarányunk +41-et jelent, ehhez csak a San José tud jelenleg közelíteni (+38).
December a PP-nk hónapja volt: 19, majd 21.25%-ról most már 24.79%-on vagyunk, ez a Flyers (27.03%) mögött a második legjobb az egész mezőnyben. A PK-nk 82.14%-ról javulni tudott (83.95%), ezzel hatodikok vagyunk a rangsorban. Továbbra is tart egyébként, hogy keveset vagyunk összességében kiállítva - illetve ha ki is küldenek, sokszor páros kiállítással, így nem kerülünk emberhátrányba. A PP-PK mutatónk +23 volt egy hónapja, most +35 - ez stabilan növekszik, ez meg rengeteget könnyít a meccseinken.
Ami az egyéni statokat illeti: McDavid tartja az iramot, az októberi és novemberi 11-11 pontjára rátett 11-et decemberben is (7+4), így továbbra is vezeti a házi pontversenyt (16+17), és ő volt december legjobbja nálunk. Crosby egy 9 és egy 12 pontos hónap után most kezdte el megint felvenni a ritmust. 9-ig jutott decemberben is (5+4), és 30 ponttal a második (15+15). Draisaitl november után ezúttal is 8 pontig jutott (4+4), maradt a harmadik a listán (13+14).
A többiek közül Dahlinnal kell nyitni, aki McDavidet leszámítva mindenkit lenyomott decemberben 10 pontjával (3+7), 25 pontjával pedig a liga második legjobb védője jelenleg (7+18). Matthew Tkachuk hozta ezúttal is a 8 pontját (4+4), ezzel 23 pontos (12+11). A tesó, Brady most csak 7 pontig jutott, de még ő a jobb a két testvér közül (9+16). Nagyon szépen eloszlottak viszont a terhek, hiszen Bergeron 8 pontot jegyzett, ezzel összesen 20-szal áll utolsó idényében (10+10), Wayne pedig 9-et rakott össze, már ő is a 20 pontos határon ezzel (7+13). Sutter esett vissza, csak 3 egység jutott neki ezúttal (9+12). A sok helyen bevetett Dellandrea pedig 15 pontjával zárkózik a többiekre (5+10).
A kapusoknál Obukov ugyanazt az átlagot hozta ebben a hónapban is, mint az előzőben: 2 meccs, 2 győzelem, 1 SO. Ezzel 4 mérkőzésnél, 4 győzelemnél, 2 SO-nál és 93.94%-os védési hatékonyságnál jár - szarabb cserekapusok is vannak a ligában, még ha kínosan ügyelünk is arra, hogy ki ellen játsszon. Gibsonnak is jó hónapja volt 5-3-2-vel, a védési hatékonysága pedig 89.79%-ra javult vissza 2.12-es kapott gólátlag mellett.
3 Stars verseny: Connor McDavid (25) Matthew Tkachuk (23) Patrice Bergeron (16) John Gibson (15) Brandon Sutter (13) Sidney Crosby (13) Bruce Wayne (12) Leon Draisaitl (9) Ty Dellandrea (9) Rasmus Dahlin (8) Ivan Vojtek (5) Brady Tkachuk (4) Anton Lander (3) Dmitry Obukov (2) Jordan Staal (1)
Jön a január, ami a divízióról meg a Tampáról fog szólni leginkább - 3-3 meccs a Lightning és a Habs ellen, 2-2 a Leafs és a Sabres ellen. Ez a hónap sokféleképp sikerülhet - meglátjuk, mi sül ki belőle az igencsak nehéz február előtt, amikor összesen két hazai meccsünk lesz majd.
Nem kezdtük rosszul a naptári évet, bár ez meg egy érdekesen sima meccs volt a két csapat játékosállományát összevetve. 7 emberelőnyben 22-t lőttünk kapura, a további 46 percben is 26-8-ra nyertük a kapuralövést, ez ilyen direkt tankoló csapatok elleni statisztika szokott lenni (48-8). Mindenesetre nyertünk egyet a Montreal ellen, ez az eddigi egymás elleni meccsek után nagyon kellett.
Napi statok:
A PP volt az egyetlen hibapont ma, a sok lövés nem hozott egy gólt sem a 7 előny alatt (29/124).
A PK sorozatban ötödjére nem került pályára (69/85).
Gibson 8/8, SO, és erre megkapta a 1st start is. Kicsit erősnek érzem ezt, de legalább volt egy stabil meccse a Habs ellen.
M. Tkachuk 2 gól, GWG is az övé, de ezzel most csak 2nd star lett.
Dahlin szerezte a harmadik találatunkat, ő lett a 3rd star.
⭐⭐⭐: John Gibson (18) ⭐⭐: Matthew Tkachuk (25) ⭐: Rasmus Dahlin (9)
Majd mondd meg, hogyan vetted meg a birokat. Mert hat a kozel 35 bostoni utkozes legalabb fele szabalytalan volt vagy konyokles vagy boarding miatt, de vhogy lenn maradtak a kezek. Viszont mikor a Sidney rinyalt, hogy elesik a kek vonalban akkor egybol jon a teljesen kamu tripping kiallitas is. Bure meg Hubi ugy kapott hooking kiallitast, hogy abban a harmadban Boston jatekos sem volt epp, de hat mindketszer 2-1ben mentunk volna Gibsonra igy meg kellett akasztani vhogy a tamadast maskor meg allandoan befujtak a lest, amikor ziccerben ment volna a csapat pedig kozel nem volt les ...
nyugi az ovast mar benyujtottuk az illetekes szemelynel.
Ilyen alaptalan gyanúsítgatásokkal nem is foglalkozunk, ellenben lehoztunk egy újabb 3-0-t, csak egy sokkal szorosabb meccsen (23-22 lövésarány). Nem volt egyszerű a Tampa ellen, ahogy a múlt havi mérkőzés sem, de ahogy akkor, most is nulláztuk őket, a második harmadban meg 8 perc alatt eldöntöttük a meccset.
Napi statok:
PP ezúttal 1/6 és összesen 10 lövés. Betaláltunk, ez a lényeg (30/130).
A PK-nak most 5-ször is helyt kellett állnia, meg is tette: összesen 6 lövést engedélyeztünk, nem kaptunk gólt, ellenben szereztünk egyet emberhátrányban is (75/91).
McDavid PP GWG, 3rd star. Mostanában csendesebb, de körülötte az egész csapatnak megy, ilyenkor nincs szükség az extráira.
Gibson 22/22, most kérdés sem volt, hogy ő a 1st star. 6 SO-val egyébként vezeti a ligát, kereken 2.00 a kapott gól átlaga, és 90.2%-kal véd összességében. Az eddigieket nézve Vezina-esélyes is lehetne, ha nem tudnánk, hogy nem feltétlenül ez alapján osztja a program a díjat.
Sanheim 23 meccs után talált be újra, Bergeron pedig SH gólt szerzett - utóbbi ezzel 2nd star lett.
Megint egy szoros meccsen sikerült nyerni 23-21-es lövésarány mellett. Bő fél percen belül egyenlítettünk Rantanen vezető gólja után, Sutter pedig egymaga el is intézte a találkozót 5 perccel később, miközben hátul szinte végig jól zártunk. Fontos mérkőzés volt, hiszen a Winnipeg jelenleg a keleti 9. helyezett, így némileg távolodtunk a vonaltól.
Napi statok:
A PP ma nem játszott nagy szerepet (0/1, szezonban 30/131).
A PK nem került pályára, az előző hét mérkőzést nézve hatodjára fordult ez elő (75/91).
Gibson 20/21, pazarul védett ma is. Múltkor egy 8 lövéses SO-ra megkapta a 1st start, most a háromba se fért be, kompenzált a progi.
Sutter kezdi összeszedni magát, ez a mai egyértelműen róla szólt Gibson mellett. Két gól, közte természetesen a GWG, megvan a 10. találata is az idényben - bőséggel kiérdemelte a 1st star jelölést.
Crosby és McDavid adták a gólpasszokat a győztes gól előtt - előbbi 2nd, utóbbi 3rd star lett ezzel.
Idén harmadjára is agyoncsaptuk a Tampát, ezúttal játékban is (19-32 lövésarány). Vezetést szereztek az elején, de fordítottunk, majd az egyenlítő találat után 1 percen belül újra nálunk volt az előny, és onnan nem volt megállás. Letang volt olyan kedves, és 71 napra betegállományba küldte M. Tkachukot, ami nyilván nem jó... De egyrészt a rájátszás előtt visszatér Matthew, azt azért nélküle is hozni kellene, másrészt meg most rá vagyunk kényszerítve, hogy megnézzük, mire megyünk nélküle. Nem mondom, hogy örülök a kiesésének, de kijöhetünk ebből még jól is. Egyelőre nincs baj - majd akkor lesz, ha a PO-vonal környékén találjuk magunkat emiatt.
Napi statok:
PP 1/5, ez egy jó átlagos teljesítmény volt most (31/136).
PK három hátrányból kapott egy gólt, megszakadt a jó sorozat (77/94).
Gibson 17/19-cel hozott egy elfogadhatót, ez rendben volt tőle a sorozatos kiemelkedő produkciók után.
McDavid két gólt jegyzett, ezzel megkapta a 1st star elismerést, és 37 pontnál tart az idényben.
B. Tkachuk is két gól, közte a PP GWG - ezzel most 2nd star lett.
M. Tkachuk két gólpasszal búcsúzott szűk két és fél hónapra, meg egy 3rd star jelöléssel - legit kihívója volt McDavidnek a házi versenyben, de így megelőzni szinte biztosan nem fogja.
Jól kalkuláltunk, Obukovval a kapuban is jött az újabb siker, amivel át is vettük a vezetést a ligában (ettől mondjuk eléggé tartok). Sima meccs volt egyébként (9-34 lövésarány), de az Anaheim még csak a csapatépítés elején/közepén jár, túl sokat az ilyen mérkőzésekbe nem kell belelátni.
Napi statok:
PP 1/8 volt ezúttal 14 lövéssel - egy kicsit visszaestünk az utóbbi időben, de probléma nincs (32/144).
PK kétszer a pályán volt, mindkét alkalommal kivédekeztük az emberhátrányt (79/96).
Obukov ötödik meccse volt ez, a harmadik SO-ja az idényben - megkapta a 1st star elismerést, amit 9 lövésnél mindig túlzónak érzek, de panaszkodni nem fogunk.
Crosby volt az este sztárja 1+2-vel. 7 meccs után talált újra a kapuba, ez volt pályafutása 500. gólja, és 20. gólpasszát jegyezte a szezonban - ez most 2nd star jelölést ért.
Sutter volt még multipontos, 1+1-gyel zárt, 3rd star lett érte.
Legyőztük a Habst, ezzel kiegyenlítettük a szezonbeli egymás ellenit (2-2). Jó kis szoros meccs volt (19-25 lövésarány ide), viszont megszereztük az első két gólt, és onnan gyakorlatilag végig futott utánunk a hazai alakulat. Ezúttal nem szoptunk be 5 perc alatt 3-at a harmadik harmadban, nem volt fordítás, ezzel megvan a W7.
Napi statok:
A PP három előnyből egyet kihasznált, a végén üres kapura. Mindössze 3 lövésünk volt összesen PP-ben, az nem sok, de egy gól legalább így is beakadt az ellenfél kapujába (33/147).
PK kétszer került pályára, mindkettőt kivédekeztük (81/98).
Crosby hatalmas formában megint, ezúttal 2 gól, közte a GWG, meg is kapta a 1st star elismerést. Ezzel beérte az ezúttal gólpasszig jutó McDavidet a házi pontlistán (18+20).
Staal kezd magára találni, 1+1-gyel megkapta a 2nd star státuszt.
Dahlin is ugyanígy zárt (1+1), ezzel megvan a 20. gólpassza idén, és 3rd star lett.
Landert illik még kiemelni: negyedik sorból 0+2.
Gibson visszakerült a kapuba. 16/19-cel nem volt jó, de nem is ment el rajta a meccs, ez az első két idei egymás elleni után megnyugtató.
Sima meccsen hoztuk a kötelező két pontot a Buffalo ellen, ezzel W8-nál járunk. 4-0 után a végére kiengedtünk, nem oszt, nem szoroz, a lényeg a győzelem.
Napi statok:
PP nem sokat volt pályán, két előnyből egyet sem tudtunk ezúttal kihasználni (33/149).
PK háromból egyszer kapitulált (83/101).
Obukov ezúttal 11/13. Első átlag alatti meccse ez idén, de bőven belefért.
Draisaitl volt az egyetlen multipontos a meccsen (1+1). 10 meccs után szerzett gólt, megvan a 30. (és a 31.) pontja is, megérdemelt 1st star lett.
Staal egyértelműen kimászni látszik a szinte a szezon feléig tartó gödörből, ma övé a GWG - sztárjelölést nem kapott ennek ellenére sem.
Visszavonuló legendánk, Bergeron gól, ezzel 2nd star.
Lander ma is odapakolta magát, ő szerezte az első találatunkat, és ezúttal ezzel 3rd star lett.
⭐⭐⭐: Leon Draisaitl (12) ⭐⭐: Patrice Bergeron (20) ⭐: Anton Lander (4)
⭐⭐⭐⭐⭐ Boston Bruins All-Stars 2021/2022: Rasmus Dahlin Sidney Crosby John Gibson
Három játékosunkat hívták meg az All-Star gálára. Dahlin a világválogatott kezdőjében kapott helyet. Crosby a centerek közt az észak-amerikai csapat kispadján. Ami egy kicsit vicc, hogy Sutter kezdő lett Gibson előtt az észak-amerikai csapat kapujában, de biztos kurva népszerű gyerek a ligautolsó Washingtonból.
Gratulálunk mindhárom játékosnak! ⭐⭐⭐⭐⭐
Matthew Tkachuk közben annyira vissza akar térni, hogy 71 napos sérüléssel is elkezdett ugatni, hogy csak 10 percet átlagolt az elmúlt 5 meccsen. Van egy rossz hírünk: lesz ez még kevesebb is... (a hozzáállás viszont tetszik)
Megtört a jó sorozat, zsinórban 8 siker után szenvedtünk vereséget, de legalább az 1 pont megvan, az is valami. Annál is inkább, mert ezúttal játékban alulmaradtunk (30-17 lövésarány), úgyhogy ezt az 1 pontot meg kell becsülni.
Napi statok:
Ezúttal Gibsonnal kezdünk, aki a Habs ellen eddig nem védett jól, most viszont egy 28/30-cal gyakorlatilag ő hozta nekünk a pontot - 2nd star lett. Teljesen megérdemelten lett egyébként All-Star: 90.29% védési hatékonyság, 2.00 kapott gólátlag, 25 win, 6 SO.
PP most csak egyszer volt pályán, azt a lehetőséget nem tudtuk kihasználni (33/150).
Emberhátrányban kétszer voltunk, de nem kaptunk gólt (85/103).
Stevens 2 gólpassz, ezzel ő lett a 1st star, mint a meccs egyetlen multipontosa.
A szintén All-Star Crosby gól, ezzel most már ő a legjobbunk a házi pontlistán (19+20)
Helyre lett pakolva a Tampa, a szezonban már sokadjára, de nyilván volt egy plusz bizonyítási vágy is bennünk, miután Letang leölte M. Tkachukot az előző egymás ellenin. A Lightning kapaszkodott (30-22 lövésarány), de esélye nem sok volt, a harmadik harmadban lerendeztük a meccset.
Letangot betettük a latex búslakodóba: három roughing penalty 3x2 percért, három verekedés 3x5 percért, ami után persze ki is küldték, meg jött az auto 3 meccses eltiltás is. A 10 kilóval könnyebb, 84-es penalty-val bíró Sanheim kétszer verte agyon, a direkt erre "felépített" Stevens egyszer. Ahogy emlékszem, a sim "bosszúmotorja" nem csak egy meccsig működik ilyenkor, úgyhogy sok sikert kívánunk Letangnak és a Lightningnak a továbbiakra - az alapszakaszban már nem találkozunk, de a PO-ban még lehet...
Napi statok:
PP nagyot ment most újfent, három előnyből kettőt kihasználtunk (35/153).
PK egyszer került a pályára, azt meg is oldotta (86/104).
Gibson hozott egy jó átlagot (20/22), ez most bőven elég volt, a többiek intézték a többit.
McDavidé a GWG, ez volt a 20. találata ebben az idényben, de ezzel most nem került be a meccs sztárjai közé.
Vojtek 11 mérkőzés után volt újra eredményes, 1+2-vel elvitte a 1st star titulust.
Ferraro két assist, 12 gólpasszával új karriercsúcsot ért el, ő lett a 2nd star.
A második találatot jegyző Dellandrea lett a 3rd star, pedig Staal és B. Tkachuk is 0+2-vel zárt. Előbbi botrány gyenge volt 2021-ben, legalábbis ami a támadást illeti, de az elmúlt 8 meccsen 2+5, az rendben van nagyon (az idény első 39 mérkőzésén is pont ugyanennyi pontot termelt).
⭐⭐⭐: Ivan Vojtek (8) ⭐⭐: Mario Ferraro (2) ⭐: Ty Dellandrea (10)
Elsőre megvolt a bajnok, ma jön a visszavágó idegenben. Négy előnyt kapott az ellen, mi egyet sem, ennek ellenére kiegyenlített volt a lövésarány (24-25). Jó meccs volt, amiből ezúttal mi jöttünk ki jobban - hasonlóan szoros ütközeteket várok a Toronto ellen a szezon további részében is, aztán meglátjuk, mit gondol erről a sim.
Napi statok:
Gibson 22/25, átlaghoz közeli teljesítmény - Compagno gyengébb volt szerencsére a túloldalon.
PP nem került pályára (35/153), a PK a négy hátrányból egyszer kapitulált (89/108).
Draisaitl a legjobbkor jött elő ezzel a két góllal - ezzel megvan a szezonbeli 15. (és 16.) találata, megérdemelt 1st star lett.
Stevens előbb szépített, majd Draisaitl egyenlítő találatánál előkészítő volt - az 1+1-ére megkapta a 2nd star titulust.
Vojtek lőtte a GWG-t, 3rd star lett érte a jutalma.
McDavid és B. Tkachuk is 20. gólpasszukat jegyezték az idény során
Ferraro 13 pontjával új karriercsúcsot állított fel.
⭐⭐⭐: Leon Draisaitl (15) ⭐⭐: Scott Stevens (5) ⭐: Ivan Vojtek (9)
Comments
Na jön az újabb hónap. Kezdünk három hazai meccsel, majd jön 5 idegenbeli, utána megint három hazai, és végül Edmontonban zárjuk a naptári évet. Ez most egy kiegyensúlyozott hónap, a hosszú idegenbeli túrán meg megmutathatjuk, hogy nem csak otthon tudunk jó eredményeket hozni.
Na ezt rendesen odapakoltuk, nagyon nem is lehet mit írni a meccsről. Az előző 8 mérkőzés kifejezetten pozitív összképe után most lejátszottak minket a pályáról (14-33 lövésarány...), 4-szer voltunk hátrányban és csak 1-szer előnyben, szóval semmi nem ment. Ilyennek is kell lenni.
Napi statok:
Itt a válasz a vasárnapi 0-3-ra, ezúttal mi húztuk le a rolót. Nem volt annyira sima meccs (33-21 lövésarány), de ezúttal nem voltunk olyan balfaszok a kapu előtt. Emlékeztetnem kellett magamat a sim egyik fontos tulajdonságára, ezt mondjuk korábban is megtehettem volna, de meg is lett az eredménye.
Napi statok:
⭐⭐⭐: John Gibson (12)
⭐⭐: Connor McDavid (21)
⭐: Rasmus Dahlin (5)
Három meccs alatt 3 pont - a liga legjobb támadójátékával mi sem bírtunk, de az egy pont legalább megvan. Kiegyenlített meccs volt, egyenlő erőknél azért jobban játszottunk egy fokkal (32-18 lövésarány ide), viszont a gólokat ők lőtték. A speciális egységek húztak ki minket a szarból meg a gyenge lövéshatékonyságból.
Napi statok:
⭐⭐⭐: Ty Dellandrea (5)
⭐⭐: Matthew Tkachuk (17)
Megint egy 4-0-s győzelem, ezúttal hatalmas fölényben (5-33 lövésarány). Nagyon sima mérkőzés volt, de a Preds idén még tankol, ezt a meccset sem szabad túlértékelni.
Napi statok:
⭐⭐⭐: Matthew Tkachuk (20)
⭐⭐: Connor McDavid (23)
⭐: Ty Dellandrea (6)
3-1-re nyertünk a Canes ellen, ezúttal egy szorosabb mérkőzésen (19-28 lövésarány), de összességében most is megérdemelten.
Napi statok:
⭐⭐⭐: Rasmus Dahlin (8)
⭐⭐: Connor McDavid (25)
⭐: Ty Dellandrea (7)
Ezeket a meccseket nem szeretem, nem érzem rajtuk a realitást. 3-0-ra ellépünk 16 perc alatt (ez se túl reális), aztán meg kiszívunk 5-3-ra úgy, hogy az utolsó gól még csak nem is EN... Ez így ettől a kerettől vicces, de tudjuk, hogy van ilyen (ráadásul kelet meg a liga élén is álltunk, ilyenkor automatikusan bekapcsol a szopatómotor). A Rangers ellen amúgy se megy, pedig próbáltunk már többféle taktikát is.
Napi statok:
Haha, majdnem sikerült ugyanazt előadni. Most 8 és fél perc alatt küldtük a padra Simpsont, de természetesen 4-0-ról 4-3-ra visszaengedtük őket. Szerencsére Draisaitl ezúttal lezárta a meccset, de ez se volt egyszerű menet, pedig a Colorado még csak a fejlesztő fázisában van.
Napi statok:
⭐⭐⭐: Patrice Bergeron (13)
⭐: Leon Draisaitl (8)
Meglepően simán győztünk egy másik div.első, a Tampa ellen, ez most nagyon rendben volt. A baszott sok kiállítás elvitte a meccset egy nem szokványos irányba (6-6 PP, 14-14 lövés emberelőnyben), de a fennmaradó percek is teljesen kiegyenlítettek voltak (13-13 lövés egyenlő létszámnál), csak ezúttal mi lőttük a gólokat, ezzel az utóbbi időben kevés gondunk van szerencsére. Az elmúlt három meccsen 3-0, 4-0 és 4-0 is volt az állás nekünk, az utolsó kettőt sikerült is behúzni.
Napi statok:
⭐⭐⭐: John Gibson (15)
⭐⭐: Sidney Crosby (11)
⭐: Leon Draisaitl (9)
Nem volt gond a Sabres ellen sem (34-9 lövés), bár egy kicsit a végére hagytuk a meccs végleges eldöntését - azért 4-1-nél nem kell elkezdeni magyarázkodni. Kötelező volt ez egy tankoló csapat ellen, de szerencsére hoztuk is.
Napi statok:
⭐⭐⭐: Patrice Bergeron (16)
⭐⭐: Sidney Crosby (13)
⭐: Ivan Vojtek (5)
Ezt erőteljesen elbasztam. Bennmaradt egy támadóbb taktika, ami természetesen vissza is ütött, hülyeség volt. A 48. percben fél perc alatt kaptunk kettőt, onnan nem volt visszaút.
Napi statok:
Ez megint az én hülyeségem lett volna, mert nem állítottam sort, maradt bent ugyanaz, ami volt, ami láthatóan nem működik jobb csapatok ellen. Viszont azért a sim megint rendezett egy kis butáskodást, a Montreal ellen már nem először. Szóval 2-0 ide, harmadik harmad leolvadás, de az 57. percben még vezetünk, a 60-ban megint nekünk kell egyenlítenünk a kapuslehozatallal együtt, hogy legalább az egy pont meglegyen...
Napi statok:
⭐⭐: Ty Dellandrea (9)
⭐: Matthew Tkachuk (21)
Volt sorállítás, probléma megoldva. Subban 5 perces kiállítását két góllal is büntettük, aztán két másodperccel a második harmad vége előtt végleg eldöntöttük a meccset. Ez most sima volt (16-32 lövésarány), főleg a PP-nek köszönhetően (0-15 lövés), de két vereség után jól zártuk a naptári évet.
Napi statok:
⭐⭐⭐: Bruce Wayne (12)
⭐⭐: Matthew Tkachuk (23)
⭐: Brandon Sutter (13)
Összességében jó teljesítménnyel zártuk a naptári évet, a hat idegenbeli találkozón például 5-1-0-t repesztettünk. A Devils elleni teljes no-show volt érthetetlen kicsit, utána a Wings és az általam elbaszott Habs meccsből is hoztunk 1-1 pontot, a Carolina elleni zakó szintén az én saram volt az elbaszott taktikával, a Rangers ellen meg egész egyszerűen nem megy.
A múlthavi 9-2-2 után most egy 7-3-2 jött össze 16 pontért - 1-gyel kevesebb meccsből ez rendben van. A Montreal ránk mászott, három pontot hoztak rajtunk, de a divíziót így is vezetjük 52 egységgel a Canadiens (51) és a Maple Leafs (49) előtt. A főcsoportban a Rangers áll előttünk jelenleg (53), nyugaton pedig még három együttes rendelkezik 54-55 ponttal, de nagy gond azért nincs a kisebb visszaesés ellenére sem. A Pittsburgh nagyot ment decemberben, így már nem ők a kilencedikek, hanem a Winnipeg-Florida duó 42-42 ponttal. Az Ottawa (40), az Isles (39) és a Carolina (39) vannak még lőtávolon belül a PO-ra, de a múlthavi 7 pont 10-re nőtt - ennyire vagyunk jelenleg a rájátszást már nem jelentő 9. pozíciótól keleten.
A góllövés nagyon megy: 38, illetve 42 találat után most 39 gólt jött össze - eggyel kevesebb mérkőzés alatt, mint ami novemberben volt. 119 góllal vezetjük keletet, és nyugaton is már csak ketten jobbak nálunk, a Wings (125) és az Oilers (124). A Carolina és a Montreal elleni elkúrt taktika ellenére 29 és 25 gól után most csak 24-et kaptunk, ezzel miénk a legjobb védelem a ligában (78) - mögöttünk 1-1 góllal a Flyers és a Sharks (79), 90 alatt pedig összesen további két együttes található, a Wild és a Kings (86-86). 119-78-as gólarányunk +41-et jelent, ehhez csak a San José tud jelenleg közelíteni (+38).
December a PP-nk hónapja volt: 19, majd 21.25%-ról most már 24.79%-on vagyunk, ez a Flyers (27.03%) mögött a második legjobb az egész mezőnyben. A PK-nk 82.14%-ról javulni tudott (83.95%), ezzel hatodikok vagyunk a rangsorban. Továbbra is tart egyébként, hogy keveset vagyunk összességében kiállítva - illetve ha ki is küldenek, sokszor páros kiállítással, így nem kerülünk emberhátrányba. A PP-PK mutatónk +23 volt egy hónapja, most +35 - ez stabilan növekszik, ez meg rengeteget könnyít a meccseinken.
Ami az egyéni statokat illeti: McDavid tartja az iramot, az októberi és novemberi 11-11 pontjára rátett 11-et decemberben is (7+4), így továbbra is vezeti a házi pontversenyt (16+17), és ő volt december legjobbja nálunk. Crosby egy 9 és egy 12 pontos hónap után most kezdte el megint felvenni a ritmust. 9-ig jutott decemberben is (5+4), és 30 ponttal a második (15+15). Draisaitl november után ezúttal is 8 pontig jutott (4+4), maradt a harmadik a listán (13+14).
A többiek közül Dahlinnal kell nyitni, aki McDavidet leszámítva mindenkit lenyomott decemberben 10 pontjával (3+7), 25 pontjával pedig a liga második legjobb védője jelenleg (7+18). Matthew Tkachuk hozta ezúttal is a 8 pontját (4+4), ezzel 23 pontos (12+11). A tesó, Brady most csak 7 pontig jutott, de még ő a jobb a két testvér közül (9+16). Nagyon szépen eloszlottak viszont a terhek, hiszen Bergeron 8 pontot jegyzett, ezzel összesen 20-szal áll utolsó idényében (10+10), Wayne pedig 9-et rakott össze, már ő is a 20 pontos határon ezzel (7+13). Sutter esett vissza, csak 3 egység jutott neki ezúttal (9+12). A sok helyen bevetett Dellandrea pedig 15 pontjával zárkózik a többiekre (5+10).
A kapusoknál Obukov ugyanazt az átlagot hozta ebben a hónapban is, mint az előzőben: 2 meccs, 2 győzelem, 1 SO. Ezzel 4 mérkőzésnél, 4 győzelemnél, 2 SO-nál és 93.94%-os védési hatékonyságnál jár - szarabb cserekapusok is vannak a ligában, még ha kínosan ügyelünk is arra, hogy ki ellen játsszon. Gibsonnak is jó hónapja volt 5-3-2-vel, a védési hatékonysága pedig 89.79%-ra javult vissza 2.12-es kapott gólátlag mellett.
Connor McDavid (25)
Matthew Tkachuk (23)
Patrice Bergeron (16)
John Gibson (15)
Brandon Sutter (13)
Sidney Crosby (13)
Bruce Wayne (12)
Leon Draisaitl (9)
Ty Dellandrea (9)
Rasmus Dahlin (8)
Ivan Vojtek (5)
Brady Tkachuk (4)
Anton Lander (3)
Dmitry Obukov (2)
Jordan Staal (1)
Jön a január, ami a divízióról meg a Tampáról fog szólni leginkább - 3-3 meccs a Lightning és a Habs ellen, 2-2 a Leafs és a Sabres ellen. Ez a hónap sokféleképp sikerülhet - meglátjuk, mi sül ki belőle az igencsak nehéz február előtt, amikor összesen két hazai meccsünk lesz majd.
Nem kezdtük rosszul a naptári évet, bár ez meg egy érdekesen sima meccs volt a két csapat játékosállományát összevetve. 7 emberelőnyben 22-t lőttünk kapura, a további 46 percben is 26-8-ra nyertük a kapuralövést, ez ilyen direkt tankoló csapatok elleni statisztika szokott lenni (48-8). Mindenesetre nyertünk egyet a Montreal ellen, ez az eddigi egymás elleni meccsek után nagyon kellett.
Napi statok:
⭐⭐⭐: John Gibson (18)
⭐⭐: Matthew Tkachuk (25)
⭐: Rasmus Dahlin (9)
Ilyen alaptalan gyanúsítgatásokkal nem is foglalkozunk, ellenben lehoztunk egy újabb 3-0-t, csak egy sokkal szorosabb meccsen (23-22 lövésarány). Nem volt egyszerű a Tampa ellen, ahogy a múlt havi mérkőzés sem, de ahogy akkor, most is nulláztuk őket, a második harmadban meg 8 perc alatt eldöntöttük a meccset.
Napi statok:
⭐⭐⭐: John Gibson (21)
⭐⭐: Patrice Bergeron (18)
⭐: Connor McDavid (26)
Megint egy szoros meccsen sikerült nyerni 23-21-es lövésarány mellett. Bő fél percen belül egyenlítettünk Rantanen vezető gólja után, Sutter pedig egymaga el is intézte a találkozót 5 perccel később, miközben hátul szinte végig jól zártunk. Fontos mérkőzés volt, hiszen a Winnipeg jelenleg a keleti 9. helyezett, így némileg távolodtunk a vonaltól.
Napi statok:
⭐⭐⭐: Brandon Sutter (16)
⭐⭐: Sidney Crosby (15)
⭐: Connor McDavid (27)
Idén harmadjára is agyoncsaptuk a Tampát, ezúttal játékban is (19-32 lövésarány). Vezetést szereztek az elején, de fordítottunk, majd az egyenlítő találat után 1 percen belül újra nálunk volt az előny, és onnan nem volt megállás. Letang volt olyan kedves, és 71 napra betegállományba küldte M. Tkachukot, ami nyilván nem jó... De egyrészt a rájátszás előtt visszatér Matthew, azt azért nélküle is hozni kellene, másrészt meg most rá vagyunk kényszerítve, hogy megnézzük, mire megyünk nélküle. Nem mondom, hogy örülök a kiesésének, de kijöhetünk ebből még jól is. Egyelőre nincs baj - majd akkor lesz, ha a PO-vonal környékén találjuk magunkat emiatt.
Napi statok:
⭐⭐⭐: Connor McDavid (30)
⭐⭐: Brady Tkachuk (6)
⭐: Matthew Tkachuk (26)
Jól kalkuláltunk, Obukovval a kapuban is jött az újabb siker, amivel át is vettük a vezetést a ligában (ettől mondjuk eléggé tartok). Sima meccs volt egyébként (9-34 lövésarány), de az Anaheim még csak a csapatépítés elején/közepén jár, túl sokat az ilyen mérkőzésekbe nem kell belelátni.
Napi statok:
⭐⭐⭐: Dmitry Obukov (5)
⭐⭐: Sidney Crosby (17)
⭐: Brandon Sutter (17)
Legyőztük a Habst, ezzel kiegyenlítettük a szezonbeli egymás ellenit (2-2). Jó kis szoros meccs volt (19-25 lövésarány ide), viszont megszereztük az első két gólt, és onnan gyakorlatilag végig futott utánunk a hazai alakulat. Ezúttal nem szoptunk be 5 perc alatt 3-at a harmadik harmadban, nem volt fordítás, ezzel megvan a W7.
Napi statok:
⭐⭐⭐: Sidney Crosby (20)
⭐⭐: Jordan Staal (3)
⭐: Rasmus Dahlin (10)
Sima meccsen hoztuk a kötelező két pontot a Buffalo ellen, ezzel W8-nál járunk. 4-0 után a végére kiengedtünk, nem oszt, nem szoroz, a lényeg a győzelem.
Napi statok:
⭐⭐⭐: Leon Draisaitl (12)
⭐⭐: Patrice Bergeron (20)
⭐: Anton Lander (4)
Boston Bruins All-Stars 2021/2022:
Rasmus Dahlin
Sidney Crosby
John Gibson
Három játékosunkat hívták meg az All-Star gálára. Dahlin a világválogatott kezdőjében kapott helyet. Crosby a centerek közt az észak-amerikai csapat kispadján. Ami egy kicsit vicc, hogy Sutter kezdő lett Gibson előtt az észak-amerikai csapat kapujában, de biztos kurva népszerű gyerek a ligautolsó Washingtonból.
Gratulálunk mindhárom játékosnak!
⭐⭐⭐⭐⭐
Matthew Tkachuk közben annyira vissza akar térni, hogy 71 napos sérüléssel is elkezdett ugatni, hogy csak 10 percet átlagolt az elmúlt 5 meccsen. Van egy rossz hírünk: lesz ez még kevesebb is... (a hozzáállás viszont tetszik)
Megtört a jó sorozat, zsinórban 8 siker után szenvedtünk vereséget, de legalább az 1 pont megvan, az is valami. Annál is inkább, mert ezúttal játékban alulmaradtunk (30-17 lövésarány), úgyhogy ezt az 1 pontot meg kell becsülni.
Napi statok:
⭐⭐⭐: Scott Stevens (3)
⭐⭐: John Gibson (23)
Helyre lett pakolva a Tampa, a szezonban már sokadjára, de nyilván volt egy plusz bizonyítási vágy is bennünk, miután Letang leölte M. Tkachukot az előző egymás ellenin. A Lightning kapaszkodott (30-22 lövésarány), de esélye nem sok volt, a harmadik harmadban lerendeztük a meccset.
Letangot betettük a latex búslakodóba: három roughing penalty 3x2 percért, három verekedés 3x5 percért, ami után persze ki is küldték, meg jött az auto 3 meccses eltiltás is. A 10 kilóval könnyebb, 84-es penalty-val bíró Sanheim kétszer verte agyon, a direkt erre "felépített" Stevens egyszer. Ahogy emlékszem, a sim "bosszúmotorja" nem csak egy meccsig működik ilyenkor, úgyhogy sok sikert kívánunk Letangnak és a Lightningnak a továbbiakra - az alapszakaszban már nem találkozunk, de a PO-ban még lehet...
Napi statok:
⭐⭐⭐: Ivan Vojtek (8)
⭐⭐: Mario Ferraro (2)
⭐: Ty Dellandrea (10)
Elsőre megvolt a bajnok, ma jön a visszavágó idegenben. Négy előnyt kapott az ellen, mi egyet sem, ennek ellenére kiegyenlített volt a lövésarány (24-25). Jó meccs volt, amiből ezúttal mi jöttünk ki jobban - hasonlóan szoros ütközeteket várok a Toronto ellen a szezon további részében is, aztán meglátjuk, mit gondol erről a sim.
Napi statok:
⭐⭐⭐: Leon Draisaitl (15)
⭐⭐: Scott Stevens (5)
⭐: Ivan Vojtek (9)