Coyotes felülmúlta a Wild-ot – A speciális egységek gyenge teljesítménye döntött
Phoenix, AZ — A Minnesota Wild 2–4 arányban maradt alul a Phoenix Coyotes vendégeként az America West Arenában, ahol a telt ház, 18 000 néző láthatta, hogyan csúszik ki a győzelem a Wild kezéből. A mérkőzés egyértelmű tanulsága: a speciális egységek kudarca minden erőfeszítést semmissé tett.
Emberelőny: nyolc lehetőség, nulla gól
A Wild összesen nyolc alkalommal játszhatott emberelőnyben, 14 lövéssel próbálkoztak, de egyszer sem tudták bevenni Andrei Vasilevski kapuját. Az 0/8-as mutató egy ilyen szoros mérkőzésen végzetesnek bizonyult. Eközben a Coyotes két fórból egyet kihasznált – Brendan Gaunce révén már az első harmadban vezetést szereztek.
Emberhátrány: sorozatos hibák
Ha az emberelőny meddősége nem lett volna elég, a Wild emberhátrányos védekezése sem állt a helyzet magaslatán. Phoenix kevés lehetőségéből is eredményes tudott lenni, és folyamatosan zavart keltett a Wild harmadában. Alex Pietrangelo két góllal és egy gólpasszal emelkedett ki, aki ráadásul egy emberelőnyös találatot is szerzett.
Egyéni teljesítmények
Minnesota oldalán Henrik Samuelsson (1 gól) és Sean Monahan (1 gólpassz) próbálták életben tartani a reményeket, Aaron Ekblad pedig stabilan teljesített hátul.
Phoenixben Pietrangelo (2+1), Mathew Barzal (két gólpassz) és Seguin (győztes gól) vitték a prímet.
Sergei Bobrovsky 20 védéssel zárt, de nem tudta megmenteni csapatát.
A mérkőzés sztárjai
Alex Pietrangelo (PHO) – 2 gól, 1 gólpassz, domináns játék mindkét harmadban
Mathew Barzal (PHO) – 2 gólpassz, állandó veszély
Tyler Seguin (PHO) – Győztes találat és magabiztos vezérszerep
Összegzés
A Minnesota Wild ugyan több lövést eresztett meg (29–24), de a speciális egységek teljesítménye tragikusra sikerült: emberelőnyben tehetetlenek, emberhátrányban sebezhetőek voltak. Egyetlen NHL-csapat sem számíthat sikerre, ha 8 előnyből egyszer sem talál be.
A Wild számára a következő mérkőzésen az első számú cél: azonnali javulás emberelőnyben és emberhátrányban – különben a szezon eleji lendület gyorsan elszállhat.
44:15 LA J. Robertson [2] (N. MacKinnon, R. Ranford)
46:18 MIN H. Samuelsson [4] (J. Millen, S. Boyd)PP
50:19 LA M. Pacioretty [5] (L. Chromi, J. Johnson)
59:24 LA J. Robertson [3] (J. Carson, M. Lagomarsino) EN
A taktikai buherálásnak nem volt sok értelme, így is kikaptunk, csak most sokkal kevesebbet lőttünk kapura. Mondjuk megszereztük első PP gólunkat, ott talán használt valamit a keverés. Már több vereségünk van, mint győzelmünk, szóval további taktikai kíserletezésre lehet számítani 😄
Mivel az előszezonban tervezett stratégia láthatóan nem működött, ismét felforgattam a csapatot. Sorok, taktikák és jégen töltött idők is változnak a következő mérkőzésre. Érdekesség, hogy egy csomó edzés Physic-re változott, kb a játékosok 40%-a erre váltott a pro és a farm csapatban is valamikor. Visszaállítottam mindet az eredetire, eleget ücsörögtek a srácok a konditeremben 😄
Valamikor a héten tervezek váltani a meccs összefoglalók stílusán. Sokkal rövidebb, tömörebb, boxscore jellegűt szeretnék. Csak rettentő béna vagyok az ilyen word/excel/pdf mókolásokkal, de majd összerakok valamit, ami talán nem lesz tök béna.
Nehezebb volt, mint gondoltam, de végül idegenben vertük a divízió riválist, így közelebb kerültünk hozzá. Örömteli, hogy működnek az új sorok, az emberelőny rohamos javulása pedig örvendetes.
Alexandre Lauzon
újabb 2 évre írt alá Wild-hoz! Az ütköző sor 26 éves verőlegénye jól tárgyalt,
$1.800.000-t kap évente és még $600.000 aláírási bónuszt is kapott.
Boone Jenner, a
negyedik sor 28 éves two-way forward-ja szintén szerződést hosszabbított. Az 1
éves, $1.300.000 értékű kontraktus tartalmaz még $200.000 aláírási bónuszt és
egy Team Option-t is.
Mindkét játékos
alapember, meglátjuk, hosszú távon mennyire illeszkednek majd a stratégiába.
A farmban is voltak
szerződés hosszabbítások.
Mikhal Tabanov a
tulajdonságai alapján akár a pro csapatban is játszhatna, de szerencsére jól
elvan a farmban is, amíg nem lesz rá szükség fent. Ennek megfelelően az árát is
megkérte a 27 éves two-way forward: 3 évre $1.600.000 és $800.000 aláírási
bónusz. Természetesen a szerződés Two-way, és még egy Team Option-t sikerült belepréselni.
Ezenkívül még 11
farmjátékos hosszabbított és szereztünk egy védőt waiver-ről, mert az egyik hátvédünk teljesen összecsoffadt: Tyler Cuma 10/11-es értékeket produkált a
szezonkezdetre. Na vele nem kell majd hosszabbítani.
Sikerült itthon teltház előtt elkalapálni a Devils-t. Folyamatosan javulnak a speciális egységek, az emberhátrányt feltornáztuk 80%-ra, az emberelőnyt pedig a nagy büdös nulláról 20%-ra.
Jövünk fel mint a k..aszott higany, ismét fogtunk 1 pontot a Flames-en, az Oilers még mindig két pontra van, de mögöttünk kapar a Canucks, szóval nagy a tülekedés.
Na erre nem számítottam. Nyerni mentünk Colorado-ba, szanaszét is lőttük a kaput, de Simpson kivédte a szemünket. Nem jött jól a vereség, de hosszú még a szezon.
Sikerült győzni Winnipeg-ben. Millen és Samuelsson most lazítottak (előbbinek 8 meccses pontszerző, utóbbinak 6 meccses gólszerző sorozata ért véget), de dolgozott helyettük a másik fifikás és az ütköző sor. Megint sokat lőttünk kapura, a speciális egységek kiválóan működnek, volt két bunyó is, öröm és bódottá.
Ez kemény meccs volt, ismét szétlövésben sikerült győzni, ráadásul idegenben. Tudtam, hogy nehéz lesz, ezért kicsit variáltam a taktikán. Ennek (is) köszönhetően többet lőttünk kapura mint eddig bármikor, emberelőnyben 22(!)-szer! Bobrovsky rutinja pedig segít hozni a szétlövéseket. Megy ez.
Brutál meccs volt. Gyengébbek voltunk és ezt sportszerűtlen agresszióval pótoltuk. Lett is 115perc kiállítás, de ez kétélű fegyvernek bizonyult. Valahogy összekapartuk ugyan a győzelmet, de Monahan, a második számú gólszerző sorunk centere két hétre kidőlt.
Alexandre Lauzon, a csapat büntetésvégrehajtója meccs után azt üzente Matt Martin-nak, a sérülés okozójának: Fogunk mi még találkozni idén. Ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.
Sikerült behúzni a győzelmet, de nem volt egyszerű. Bár az Oilers sokkal többet lőtt kapura, ütközésekkel ziláltuk szét a helyzeteiket, Bobrovsky jól védett és minden emberhátrányt kivédekeztünk. Betalált a negyedik sor és a Monahan helyett felhozott Tabanov is, a végén meg a defenzív hátvédünk adta meg a kegyelemdöfést egy üreskapus góllal.
Sorozatban az ötödik győztes mérkőzésünk, remélhetőleg folytatódik a széria
Hosszabbításban vertük a Canucks-ot. Megint sokkal kevesebbet lőttünk, kevesebbet ütköztünk, most sem voltunk emberelőnyben egyszer sem, Bobrovsky most is nagyon jó volt. Hatodik győzelem sorozatban, pedig már két kiváló játékosunk volt sérült és elég kapkodósan raktam össze a sorokat.
Kissé impotens támadójátékunknak köszönhetően elbuktuk a meccset Vancuver-ben. A tartalék kapusunk kiválóan védett, de a Canucks hálóőre még jobban. Ráadásul az eddig szépen fejlődő emberhátrányos soraink sem remekeltek.
Az elmúlt 5 mérkőzés alatt folyamatosan csökken a lövésszámunk, többször már a 20-at sem érte el, ez azért elég lehangoló. Az emberelőny legalább jó, de meccset ezzel sem lehet nyerni. A második harmadban még vezettünk, a harmadik harmadban pedig 24 másodperc alatt kaptunk két gólt... Hát ez ilyen. Remélem most már véget ér bukdácsolás.
Védekezőbb stílusú játékkal léptünk jégre, ennek következtében (?!?) többet lőttünk kapura és többet ütköztünk, de ez sem segített, győzni nem tudtunk. A PP helyzeteket elpuskáztuk, pedig bőven volt belőlük, Neuvirth meg kivédte a szemünket is. Ma este megint az Oilers-hez megyünk, remélem sikerül visszavágni.
Toni Rajala pályafutása 100. gólját szerezte a mai mérkőzésen az Edmonton Oilers ellen, Filip Forsberg passzából. „Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült ezt elérnem” – nyilatkozta a finn csatár, miközben csapattársai örömmámorban vették körül a jégen.
A Finnországból származó Rajalát még 2009-ben draftolta az Edmonton a 4. körben, és azóta hosszú utat járt be az NHL-ben. Eddigi karrierje során 607 meccsen lépett pályára, 100 gólt és 112 gólpasszt jegyzett, emellett 362 büntetőperccel.
A 30 éves jobbszélső idén a Minnesota Wild mezében 19 mérkőzésen szerepelt, ahol 6 gólt és 8 gólpasszt gyűjtött (14 pont), valamint 16 percet töltött a büntetőpadon.
Sikerült kierőszakolni a győzelmet, ismét büntetőkkel. Nehéz meccs volt, de kapartunk, ütköztünk, és a harmadik harmadban egyenlítettünk. Nem volt szép, de a lényeg e győzelem.
Simmonds visszatért az ütköző sorba, Monahan pedig a második számú támadó sorba centerezni. Ennek örömére utóbbi két gólt is lőtt. Végre egy rendes győzelem is lett itthon, ránk fért.
Az alapszakasz negyedénél tartunk, de elég szoros a helyzet. 10. helyen tanyázunk a ligában, de az első helyezett Sharks csak 4 ponttal van előttünk, és mögöttünk is durva tülekedés van. Elég egy rosszabb széria és simán megelőzhet 6-8 csapat, szóval vigyázni kell.
A két gólszerző sorral elégedett vagyok és az ütközők is jól mennek. A negyedik sor, akiknek "csak" tartani kellene az eredményt és pihenőt adni a sztárjainknak viszont elég rosszul teljesít. Durva mínuszban vannak, pedig a képességük megvan a védekezéshez. Valamit majd kitalálok, mert nem szabadna ennyi gólt kapniuk.
A lényeg, hogy egyelőre jól állunk, de sok van még vissza.
A Blackhawks többet lőtt és sokkal többet ütközött, de így is sikerült elhozni egy pontot, aminek örülök. A csapat legjobbja Boone Jenner lett, a negyedik sor centere. Ez volt az első hosszabbítás, amit elbuktunk, asszem négyből, ebben azért jók vagyunk.
Nem sokat lőttünk kapura, cserébe hajtottunk és ütköztünk, sikerült is győzni itthon. Kicsit aggaszt az alacsony lövésszámunk, de amíg nyerünk, addig nincs egy rossz szavam sem. Bobrovsky 23-ból 23-at védett, ezzel megvan első idei hibátlan mérkőzése és 1st Star-ja is. Berglund harmadik gólját üti a negyedik sorból, pedig nincs túl sok játékideje.
5 meccses nyerő szériánk ért ma véget, de egy pontot így is sikerült megcsípni! Sokat lőttünk kapura jó volt az emberelőny kihasználásunk is, ebből látszik, hogy nem statisztikát kell produkálni, hanem meccset nyerni. Amilyen jó volt az előző meccsen Bobrovsky, olyan béna volt ma este, a védési hatékonyságával nem dicsekedhet, rajta ment el a meccs
Könnyű győzelmet arattunk Columbus-ban. Bobrovsky remekelt 19-ből 18-at védett. Toni Rajala 2 gólt lőtt, idén a kilencediknél tart. Sean Monahan 1+2, így már 15 pontos. Henrik Samuelsson 1+1, ezzel összesen 10 gólnál és 15 aszisztnál jár. Jeff McLennan is 1+1, a védő 14 pontot és +11-et szedett össze eddig.
Sikerült egy pontot elhozni a ligaelső otthonából, ez azért jó hír. Igaz, ehhez baromi sok játékidőt kellett adni a legjobbaknak, de most két szünnap lesz, ki tudják pihenni. Monahan duplázott, mégis csak 8-as rating-et kapott. Samuelsson nem lazsált, assziszt, 6 ütközés és 6 szerzett korong, megérdemelte. 10-es rating-et. Ahogy Bobrovsky is az 5-öst...
Fontos mérkőzést nyertünk a divízió rivális ellen, és ezzel sikerült átvenni a helyét a divízió élén. Sőt, jelenleg 6. helyen állunk a ligában 39 ponttal, míg a liga első négy helyezettjének 41 pontja van. Jó sűrű a mezőny, de én elégedett vagyok a csapattal. Bobrovsky ma (sem) remekelt, emberelőnyben is bénáztunk, de a sok lövés meghozta az eredményét.
Egy könnyed, nyugis meccsre számítottam erre tessék... Poulin kapott kezdőként lehetőséget a kapuban, hát nem szerepelt valami fényesen. Rengeteg kapuralövés és sok gól ami pozitív, de a védelem nem remekelt és a PP folyamatosan romlik, amivel kezdeni kell valamit. A hátvédek védekezés helyett inkább támadtak, Shawn Boyd 4 asziszt, Jeff McLennan 1+2. Sean Monahan pedig a hét játékosa lett 3 meccsen 4+3-mal, és a 4 gólból 2 győztes találat lett.
Ezzel a győzelemmel a liga 4. helyére küzdöttük fel magunkat, pedig az alsó harmadból indultunk. Viszonylag kiegyenlített meccs volt, amit az emberelőnyökkel sikerült megnyerni. És Bobrovsky-val, akinek jót tett a pihenő és ismét remekelt. Toni Rajala 10. gólját és 20. pontját szerezte. Az ő szereplése kérdéses volt, mert a játékosmegfigyelők szerint nem valami konzisztens. De úgy tűnik, jól érzi magát Forsberg-gel és Karlsson-nal az első sorban, ráadásul ő közülük a legponterősebb.
Felkúsztunk a liga 2. helyére, szerintem most kellene befejezni az alapszakaszt Magabiztosan hoztuk a meccset. Ez látszik a lövésszámokon és a passz pontosságon is, utóbbi 91%-os lett. Emberelőnyben bénáztunk, cserébe Bobrovsky megint jól védett. A vendégek ütközésekkel és szabálytalankodással próbálták magukat feltüzelni: a Canucks 34 percnyi büntetést gyűjtött össze, beleértve három verekedést is, amelyek közül Alex Uijanov kétszer is legyőzte Darrell Wightot, a hazai közönség legnagyobb örömére.
Könnyű hazai győzelem a Sabres ellen. Sokat lőttünk kapura, pontosan passzoltunk (87%) és emberelőnyben is jók voltunk. Mind az öt hazai meccsünket megnyertük, most kétszer idegenbe megyünk.
Nehéz, hosszabbításos mérkőzésen sikerült idegenben győzni. Pedig jól indult, agresszíven játszottunk, sokat ütköztünk, az első harmadban már mentünk két góllal. Aztán a második gólszerző sorunk kapott kettőt és egyet sem lőttek. Szétlövésben ismét jók voltunk, Millen megint betalált, Bobrovsky pedig jól védett, ezzel sikerült begyűjteni a két pontot.
Nem jött be a papírforma, kikaptunk a Devils-től. Pedig kb. egálban voltunk, sőt, sokkal többet ütköztünk. Csak ők kihasználták az emberelőnyt mi még nem, és kb ennyi elég is volt a buktához.
Értékes győzelem volt, mert így sikerült a lejjebb tolni és megelőzni a Bluest a tabellán. Henrik Samuelsson 20. gólját szerezte a szezonban, és 33 pontjával ő a Wild leg gól- és ponterősebb játékosa. Filip Forsberg 10. gólját ütötte idén, 21 pontjával a hatodik helyen áll a csapatlistán.
Meglepő győzelem egy kiváló csapat otthonában. Kiegyenlített, kemény, de szabályos mérkőzés volt rengeteg ütközéssel de mindössze egyetlen kiállítással. A Sharks kezdte a góllövést, utána háromszor mi jöttünk, és a végén a Cápák már csak szépíteni tudtak.
Nincs mit szépíteni rajta, buktunk egy pontot itthon egy könnyű ellenfélel szemben. Én az egészet Poulin-ra kenem, 15 lövésből 3 gólt beszopni azért nem kéne. Amúgy sokkal jobbak voltunk, többet ütköztünk és lőttünk, de hiába, kellett volna Bobrovsky.
Ismét sikerült legyőzni a Sharks-ot 3-2-re, bár ezúttal kellett hozzá a hosszabbítás. Szanaszét ütközték őket a srácok, Samuelsson egymaga tizet produkált. Karlsson mindhárom gólban benne volt gólpasszal, megérdemelte a 1st Star-t.
A liga Sean Monahant választotta a hónap játékosának, miután a második gólszerző sorunk centere 12 meccsen 8 gólt és 8 gólpasszt szerzett, köztük 4 győztes gólt.
A kanadai születésű Monahan a Wild 2013-as első körös draftja, aki eddigi pályafutása során 499 NHL-meccsen lépett jégre, 118 gólt és 144 asszisztot jegyezve. Idén 32 mérkőzésen már 13 gólt és 15 gólpasszt gyűjtött, szóval szépen termel.
Ez egy majdnem tökéletes meccs volt. Sokkal jobbak voltunk, a Predators durva játékkal próbált érvényesülni, de ez megbosszulta magát: 6 emberelőnyt kaptunk, amiből 5-öt be is lőttünk. Millen beverte a 15. gólját, McLennan pedig 20 asszisztnál jár, ami elég jó egy hátvédnél. És hogy miért csak majdnem tökéletes a meccs? Mert Monahan, a hónap játékosa egy hónapra lesérült. Nehéz lesz pótolni, de megpróbáljuk, Mikhal Tabanov most megmutathatja.
Egy napig nem vagyok itthon, erre hazai pályán szétlőnek és elvernek. Hiába kezdtük mi a góllövést, az emberhátrányos soraink csődöt mondtak. Sebaj, ma remélem javítunk.
Magabiztosan győztünk a Predators otthonában. Bár az emberelőny most nem ment, Bone Jenner emberhátrányos gólja kárpótolt. A helyzet fokozódik, a Monahan helyére felhívott Tabanov 10 perc játék után lesérült 10 napra. Még nem tudom, ki lesz a tartalék tartalékja, de jobban bele kell nyúlni a sorokban, mint szerettem volna.
Henrik Samuelsson elérte a 300. pontját!
A svéd születésű Henrik Samuelsson a Nashville Predators elleni mérkőzésen megszerezte karrierje 300. NHL-pontját, miután Alexandre Lauzon passzából betalált.
Samuelsson szerényen nyilatkozott a mérföldkőről: „Szép dolog rekordokat dönteni, de ez a játék nem erről szól.”
A 2012-es NHL-draft első körében a Wild választotta, azóta 490 mérkőzésen 165 gólt és 135 gólpasszt szerzett, valamint 333 büntetőperccel rendelkezik. A 27 éves balszélső az idei szezonban 40 meccsen 23 gólt és 16 asszisztot jegyez.
A Coyotes ma mindenben jobb volt, nem is sikerült őket legyőzni. Ami rosszabb, hogy a szopóroller egyre gyorsabbanan száguld a lejtőn, lesérült Samuelsson és Forsberg is, utóbbi 227 napra...
Meglehetősen kiegyenlített mérkőzésen sikerült győzni. A negyedik sorunk volt most a legjobb, de a harmadik is jól szerepelt. Az első két sor hiányos és az új játékosokkal még összeszokóban vannak. Henrik Samuelsson bevarrta idei 25. gólját, és 42 pontjával ő a csapat legponterősebb játékosa.
Minden téren jobbak voltunk, így idegenben is sikerült nyerni. Samuelsson duplázott, de ma az ütköző sor volt a legjobb: Lauzon 1+1, a sokadik tartalék Charles Ford pedig 2 aszisztot is jegyzett.
Hátezmegmiez? Hazai pályán 6 lövés, abból is 3 emberelőnyben?!? Értem én, hogy kicsit defenzívebb játékot kértem, nadeazé'na! Vagy azt hitték a srácok, hogy ezt a meccset most ütközésekre játsszuk? Mert azt megtolták rendesen, Boyd nyolcat osztott ki. Karlsson meg 2 aszisztot. Na mindegy, jobb lesz mihamarabb elfelejteni ezt a meccset.
Comments
Minnesota Inquirer 2021. október 14.
Coyotes felülmúlta a Wild-ot – A speciális egységek gyenge teljesítménye döntött
Phoenix, AZ — A Minnesota Wild 2–4 arányban maradt alul a Phoenix Coyotes vendégeként az America West Arenában, ahol a telt ház, 18 000 néző láthatta, hogyan csúszik ki a győzelem a Wild kezéből. A mérkőzés egyértelmű tanulsága: a speciális egységek kudarca minden erőfeszítést semmissé tett.
Emberelőny: nyolc lehetőség, nulla gól
A Wild összesen nyolc alkalommal játszhatott emberelőnyben, 14 lövéssel próbálkoztak, de egyszer sem tudták bevenni Andrei Vasilevski kapuját. Az 0/8-as mutató egy ilyen szoros mérkőzésen végzetesnek bizonyult. Eközben a Coyotes két fórból egyet kihasznált – Brendan Gaunce révén már az első harmadban vezetést szereztek.
Emberhátrány: sorozatos hibák
Ha az emberelőny meddősége nem lett volna elég, a Wild emberhátrányos védekezése sem állt a helyzet magaslatán. Phoenix kevés lehetőségéből is eredményes tudott lenni, és folyamatosan zavart keltett a Wild harmadában. Alex Pietrangelo két góllal és egy gólpasszal emelkedett ki, aki ráadásul egy emberelőnyös találatot is szerzett.
Egyéni teljesítmények
A mérkőzés sztárjai
Összegzés
A Minnesota Wild ugyan több lövést eresztett meg (29–24), de a speciális egységek teljesítménye tragikusra sikerült: emberelőnyben tehetetlenek, emberhátrányban sebezhetőek voltak. Egyetlen NHL-csapat sem számíthat sikerre, ha 8 előnyből egyszer sem talál be.
A Wild számára a következő mérkőzésen az első számú cél: azonnali javulás emberelőnyben és emberhátrányban – különben a szezon eleji lendület gyorsan elszállhat.
A taktikai buherálásnak nem volt sok értelme, így is kikaptunk, csak most sokkal kevesebbet lőttünk kapura. Mondjuk megszereztük első PP gólunkat, ott talán használt valamit a keverés.
Már több vereségünk van, mint győzelmünk, szóval további taktikai kíserletezésre lehet számítani 😄
Érdekesség, hogy egy csomó edzés Physic-re változott, kb a játékosok 40%-a erre váltott a pro és a farm csapatban is valamikor. Visszaállítottam mindet az eredetire, eleget ücsörögtek a srácok a konditeremben 😄
Valamikor a héten tervezek váltani a meccs összefoglalók stílusán. Sokkal rövidebb, tömörebb, boxscore jellegűt szeretnék. Csak rettentő béna vagyok az ilyen word/excel/pdf mókolásokkal, de majd összerakok valamit, ami talán nem lesz tök béna.
A végleges dizájnon még dolgozom... 😄
A lényeg, hogy nyertünk, és emberelőnyben is javulnunk. Most egy jobban átgondolt taktikai változtatás volt, megérte mókolni vele.
Nehezebb volt, mint gondoltam, de végül idegenben vertük a divízió riválist, így közelebb kerültünk hozzá.
Örömteli, hogy működnek az új sorok, az emberelőny rohamos javulása pedig örvendetes.
Alexandre Lauzon újabb 2 évre írt alá Wild-hoz! Az ütköző sor 26 éves verőlegénye jól tárgyalt, $1.800.000-t kap évente és még $600.000 aláírási bónuszt is kapott.
Boone Jenner, a negyedik sor 28 éves two-way forward-ja szintén szerződést hosszabbított. Az 1 éves, $1.300.000 értékű kontraktus tartalmaz még $200.000 aláírási bónuszt és egy Team Option-t is.
Mindkét játékos alapember, meglátjuk, hosszú távon mennyire illeszkednek majd a stratégiába.
A farmban is voltak szerződés hosszabbítások.
Mikhal Tabanov a tulajdonságai alapján akár a pro csapatban is játszhatna, de szerencsére jól elvan a farmban is, amíg nem lesz rá szükség fent. Ennek megfelelően az árát is megkérte a 27 éves two-way forward: 3 évre $1.600.000 és $800.000 aláírási bónusz. Természetesen a szerződés Two-way, és még egy Team Option-t sikerült belepréselni.
Ezenkívül még 11 farmjátékos hosszabbított és szereztünk egy védőt waiver-ről, mert az egyik hátvédünk teljesen összecsoffadt: Tyler Cuma 10/11-es értékeket produkált a szezonkezdetre. Na vele nem kell majd hosszabbítani.
Sikerült itthon teltház előtt elkalapálni a Devils-t. Folyamatosan javulnak a speciális egységek, az emberhátrányt feltornáztuk 80%-ra, az emberelőnyt pedig a nagy büdös nulláról 20%-ra.
Jövünk fel mint a k..aszott higany, ismét fogtunk 1 pontot a Flames-en, az Oilers még mindig két pontra van, de mögöttünk kapar a Canucks, szóval nagy a tülekedés.
Sikerült győzni Winnipeg-ben. Millen és Samuelsson most lazítottak (előbbinek 8 meccses pontszerző, utóbbinak 6 meccses gólszerző sorozata ért véget), de dolgozott helyettük a másik fifikás és az ütköző sor.
Megint sokat lőttünk kapura, a speciális egységek kiválóan működnek, volt két bunyó is, öröm és bódottá.
Ez kemény meccs volt, ismét szétlövésben sikerült győzni, ráadásul idegenben. Tudtam, hogy nehéz lesz, ezért kicsit variáltam a taktikán. Ennek (is) köszönhetően többet lőttünk kapura mint eddig bármikor, emberelőnyben 22(!)-szer! Bobrovsky rutinja pedig segít hozni a szétlövéseket. Megy ez.
Teltház előtt vertük a Kacsákat. Ez ugyan nem komoly fegyvertény, de minden pontra szükségünk van.
A Kings-et várjuk pénteken, az nagyobb falat lesz.
Brutál meccs volt. Gyengébbek voltunk és ezt sportszerűtlen agresszióval pótoltuk. Lett is 115perc kiállítás, de ez kétélű fegyvernek bizonyult. Valahogy összekapartuk ugyan a győzelmet, de Monahan, a második számú gólszerző sorunk centere két hétre kidőlt.
Alexandre Lauzon, a csapat büntetésvégrehajtója meccs után azt üzente Matt Martin-nak, a sérülés okozójának:
Fogunk mi még találkozni idén. Ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.
Sikerült behúzni a győzelmet, de nem volt egyszerű. Bár az Oilers sokkal többet lőtt kapura, ütközésekkel ziláltuk szét a helyzeteiket, Bobrovsky jól védett és minden emberhátrányt kivédekeztünk. Betalált a negyedik sor és a Monahan helyett felhozott Tabanov is, a végén meg a defenzív hátvédünk adta meg a kegyelemdöfést egy üreskapus góllal.
Sorozatban az ötödik győztes mérkőzésünk, remélhetőleg folytatódik a széria
Hosszabbításban vertük a Canucks-ot. Megint sokkal kevesebbet lőttünk, kevesebbet ütköztünk, most sem voltunk emberelőnyben egyszer sem, Bobrovsky most is nagyon jó volt.
Hatodik győzelem sorozatban, pedig már két kiváló játékosunk volt sérült és elég kapkodósan raktam össze a sorokat.
Kissé impotens támadójátékunknak köszönhetően elbuktuk a meccset Vancuver-ben. A tartalék kapusunk kiválóan védett, de a Canucks hálóőre még jobban. Ráadásul az eddig szépen fejlődő emberhátrányos soraink sem remekeltek.
Az elmúlt 5 mérkőzés alatt folyamatosan csökken a lövésszámunk, többször már a 20-at sem érte el, ez azért elég lehangoló. Az emberelőny legalább jó, de meccset ezzel sem lehet nyerni.
A második harmadban még vezettünk, a harmadik harmadban pedig 24 másodperc alatt kaptunk két gólt... Hát ez ilyen. Remélem most már véget ér bukdácsolás.
Ma este megint az Oilers-hez megyünk, remélem sikerül visszavágni.
Toni Rajala mérföldkőhöz érkezett!
Simmonds visszatért az ütköző sorba, Monahan pedig a második számú támadó sorba centerezni. Ennek örömére utóbbi két gólt is lőtt. Végre egy rendes győzelem is lett itthon, ránk fért.
Nem sokat lőttünk kapura, cserébe hajtottunk és ütköztünk, sikerült is győzni itthon. Kicsit aggaszt az alacsony lövésszámunk, de amíg nyerünk, addig nincs egy rossz szavam sem.
Bobrovsky 23-ból 23-at védett, ezzel megvan első idei hibátlan mérkőzése és 1st Star-ja is.
Berglund harmadik gólját üti a negyedik sorból, pedig nincs túl sok játékideje.
Amilyen jó volt az előző meccsen Bobrovsky, olyan béna volt ma este, a védési hatékonyságával nem dicsekedhet, rajta ment el a meccs
Könnyű győzelmet arattunk Columbus-ban.
Bobrovsky remekelt 19-ből 18-at védett.
Toni Rajala 2 gólt lőtt, idén a kilencediknél tart.
Sean Monahan 1+2, így már 15 pontos.
Henrik Samuelsson 1+1, ezzel összesen 10 gólnál és 15 aszisztnál jár.
Jeff McLennan is 1+1, a védő 14 pontot és +11-et szedett össze eddig.
Sikerült egy pontot elhozni a ligaelső otthonából, ez azért jó hír. Igaz, ehhez baromi sok játékidőt kellett adni a legjobbaknak, de most két szünnap lesz, ki tudják pihenni.
Monahan duplázott, mégis csak 8-as rating-et kapott.
Samuelsson nem lazsált, assziszt, 6 ütközés és 6 szerzett korong, megérdemelte. 10-es rating-et.
Ahogy Bobrovsky is az 5-öst...
Fontos mérkőzést nyertünk a divízió rivális ellen, és ezzel sikerült átvenni a helyét a divízió élén. Sőt, jelenleg 6. helyen állunk a ligában 39 ponttal, míg a liga első négy helyezettjének 41 pontja van. Jó sűrű a mezőny, de én elégedett vagyok a csapattal.
Bobrovsky ma (sem) remekelt, emberelőnyben is bénáztunk, de a sok lövés meghozta az eredményét.
Poulin kapott kezdőként lehetőséget a kapuban, hát nem szerepelt valami fényesen.
Rengeteg kapuralövés és sok gól ami pozitív, de a védelem nem remekelt és a PP folyamatosan romlik, amivel kezdeni kell valamit.
A hátvédek védekezés helyett inkább támadtak, Shawn Boyd 4 asziszt, Jeff McLennan 1+2.
Sean Monahan pedig a hét játékosa lett 3 meccsen 4+3-mal, és a 4 gólból 2 győztes találat lett.
Ezzel a győzelemmel a liga 4. helyére küzdöttük fel magunkat, pedig az alsó harmadból indultunk.
Viszonylag kiegyenlített meccs volt, amit az emberelőnyökkel sikerült megnyerni. És Bobrovsky-val, akinek jót tett a pihenő és ismét remekelt.
Toni Rajala 10. gólját és 20. pontját szerezte. Az ő szereplése kérdéses volt, mert a játékosmegfigyelők szerint nem valami konzisztens. De úgy tűnik, jól érzi magát Forsberg-gel és Karlsson-nal az első sorban, ráadásul ő közülük a legponterősebb.
Felkúsztunk a liga 2. helyére, szerintem most kellene befejezni az alapszakaszt
Magabiztosan hoztuk a meccset. Ez látszik a lövésszámokon és a passz pontosságon is, utóbbi 91%-os lett.
Emberelőnyben bénáztunk, cserébe Bobrovsky megint jól védett.
A vendégek ütközésekkel és szabálytalankodással próbálták magukat feltüzelni: a Canucks 34 percnyi büntetést gyűjtött össze, beleértve három verekedést is, amelyek közül Alex Uijanov kétszer is legyőzte Darrell Wightot, a hazai közönség legnagyobb örömére.
Könnyű hazai győzelem a Sabres ellen. Sokat lőttünk kapura, pontosan passzoltunk (87%) és emberelőnyben is jók voltunk.
Mind az öt hazai meccsünket megnyertük, most kétszer idegenbe megyünk.
Nehéz, hosszabbításos mérkőzésen sikerült idegenben győzni. Pedig jól indult, agresszíven játszottunk, sokat ütköztünk, az első harmadban már mentünk két góllal. Aztán a második gólszerző sorunk kapott kettőt és egyet sem lőttek.
Szétlövésben ismét jók voltunk, Millen megint betalált, Bobrovsky pedig jól védett, ezzel sikerült begyűjteni a két pontot.
Nem jött be a papírforma, kikaptunk a Devils-től. Pedig kb. egálban voltunk, sőt, sokkal többet ütköztünk. Csak ők kihasználták az emberelőnyt mi még nem, és kb ennyi elég is volt a buktához.
Értékes győzelem volt, mert így sikerült a lejjebb tolni és megelőzni a Bluest a tabellán.
Henrik Samuelsson 20. gólját szerezte a szezonban, és 33 pontjával ő a Wild leg gól- és ponterősebb játékosa.
Filip Forsberg 10. gólját ütötte idén, 21 pontjával a hatodik helyen áll a csapatlistán.
Meglepő győzelem egy kiváló csapat otthonában. Kiegyenlített, kemény, de szabályos mérkőzés volt rengeteg ütközéssel de mindössze egyetlen kiállítással. A Sharks kezdte a góllövést, utána háromszor mi jöttünk, és a végén a Cápák már csak szépíteni tudtak.
Amúgy sokkal jobbak voltunk, többet ütköztünk és lőttünk, de hiába, kellett volna Bobrovsky.
Ismét sikerült legyőzni a Sharks-ot 3-2-re, bár ezúttal kellett hozzá a hosszabbítás.
Szanaszét ütközték őket a srácok, Samuelsson egymaga tizet produkált.
Karlsson mindhárom gólban benne volt gólpasszal, megérdemelte a 1st Star-t.
A liga Sean Monahant választotta a hónap játékosának, miután a második gólszerző sorunk centere 12 meccsen 8 gólt és 8 gólpasszt szerzett, köztük 4 győztes gólt.
A kanadai születésű Monahan a Wild 2013-as első körös draftja, aki eddigi pályafutása során 499 NHL-meccsen lépett jégre, 118 gólt és 144 asszisztot jegyezve. Idén 32 mérkőzésen már 13 gólt és 15 gólpasszt gyűjtött, szóval szépen termel.
#GoWild
Ez egy majdnem tökéletes meccs volt. Sokkal jobbak voltunk, a Predators durva játékkal próbált érvényesülni, de ez megbosszulta magát: 6 emberelőnyt kaptunk, amiből 5-öt be is lőttünk.
Millen beverte a 15. gólját, McLennan pedig 20 asszisztnál jár, ami elég jó egy hátvédnél.
És hogy miért csak majdnem tökéletes a meccs? Mert Monahan, a hónap játékosa egy hónapra lesérült. Nehéz lesz pótolni, de megpróbáljuk, Mikhal Tabanov most megmutathatja.
Egy napig nem vagyok itthon, erre hazai pályán szétlőnek és elvernek. Hiába kezdtük mi a góllövést, az emberhátrányos soraink csődöt mondtak. Sebaj, ma remélem javítunk.
Magabiztosan győztünk a Predators otthonában. Bár az emberelőny most nem ment, Bone Jenner emberhátrányos gólja kárpótolt.
A helyzet fokozódik, a Monahan helyére felhívott Tabanov 10 perc játék után lesérült 10 napra. Még nem tudom, ki lesz a tartalék tartalékja, de jobban bele kell nyúlni a sorokban, mint szerettem volna.
És most egy jó hír:
Henrik Samuelsson elérte a 300. pontját!
A svéd születésű Henrik Samuelsson a Nashville Predators elleni mérkőzésen megszerezte karrierje 300. NHL-pontját, miután Alexandre Lauzon passzából betalált.
Samuelsson szerényen nyilatkozott a mérföldkőről: „Szép dolog rekordokat dönteni, de ez a játék nem erről szól.”
A 2012-es NHL-draft első körében a Wild választotta, azóta 490 mérkőzésen 165 gólt és 135 gólpasszt szerzett, valamint 333 büntetőperccel rendelkezik. A 27 éves balszélső az idei szezonban 40 meccsen 23 gólt és 16 asszisztot jegyez.
A Coyotes ma mindenben jobb volt, nem is sikerült őket legyőzni.
Ami rosszabb, hogy a szopóroller egyre gyorsabbanan száguld a lejtőn, lesérült Samuelsson és Forsberg is, utóbbi 227 napra...
Meglehetősen kiegyenlített mérkőzésen sikerült győzni. A negyedik sorunk volt most a legjobb, de a harmadik is jól szerepelt. Az első két sor hiányos és az új játékosokkal még összeszokóban vannak.
Henrik Samuelsson bevarrta idei 25. gólját, és 42 pontjával ő a csapat legponterősebb játékosa.
Minden téren jobbak voltunk, így idegenben is sikerült nyerni.
Samuelsson duplázott, de ma az ütköző sor volt a legjobb: Lauzon 1+1, a sokadik tartalék Charles Ford pedig 2 aszisztot is jegyzett.
Hátezmegmiez? Hazai pályán 6 lövés, abból is 3 emberelőnyben?!?